Három részre osztott remake középső felvonása
Az eredeti Final Fantasy VII még 1997-ben jelent meg PlayStation 1-re, mely egyből hatalmas kritikai és anyagi siker lett. Az évek folyamán több platformra is megjelent, továbbá a játékot kiadó Square Enix már a 2000-es évek elejétől tervbe vette egy remake elkészültét. Aminek tényleges fejlesztése csak 2015-ben kezdődött el. Ennek eredménye lett a 2020 április 10-én PlayStation 4-re megjelent Final Fantasy VII Remake, amely az eredeti játék elejét hozta el modern formában kisebb-nagyobb átalakításokkal. E változat is kritikai, illetve anyagi siker lett, így nem volt kérdéses a folytatás. De előtte még megjelent a remake az Intergrade sztori dlc-vel együtt PlayStation 5-re valamint Steam-re. A Square Enix 2022-ben jelentette be, hogy a történet maradék részét két játékban fogják feldolgozni. Ezek közül a soron következő címe a Rebirth, ami február 29-én jelent meg kizárólag PlayStation 5-re.
Érdemes megjegyezni, hogy tavaly az FFVII előzményeként szolgáló Crisis Core: Final Fantasy VII is kapott egy modernizált változatot.
SPOILER!
Történet
Az előző felvonásban a főszereplő Cloud csatlakozott egy Avalance nevű ökoterrorista csoporthoz, akiknek feltett célja a Shinra nevű óriásvállalat elpusztítása. Ugyanis a cég által épített gigászi reaktorok kiszipolyozzák a bolygó Mako energiáját. Cloud és újdonsült társai kezdeti sikerei után a dolgok gyorsan rosszra fordultak, mikor felbukkant a Shinra szakadár hőse, a legendás Sephiroth. Aki valamilyen rejtélyes okból akarja felborítani a világ egyensúlyát.
A Rebirth ott veszi fel a fonalat, ahol az abba maradt. A Sephiroth-tal vívott harc után, Cloud-ék elhagyják a disztópikus Midgar-ot, hogy Sephiroth nyomába eredjenek.
SPOILER!
Ingyen kipróbálható
Mindazok, akik vásárlás előtt szeretnék kipróbálni milyen is a játék, most ezt megtehetik. Ugyanis néhány hete már elérhető a játék DEMO változata.
SPOILER!
Források:
Gematsu
FFVII Remake Wiki
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
Téma: [2024.03.01] Megjelent a Final Fantasy VII Rebirth
munkatárs
|
Offline
|
Hír dátuma: 2024.03.01. 09:39
|
|
2024.03.01 9:39 01 / | |
|
|
A legendák úgy tartják, valahányszor kijön egy új FF VII játék, Tifa mellei -1 mérettel zsugorodnak.
|
|
2024.03.01 21:55 04 / | |
|
|
Majd a 3. részben változni fog.
|
|
2024.03.11 20:46 00 / |
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7